2011. szeptember 6., kedd

Retró

Pedig 2007-es Lena-modell, és nemrég lett készen, mégis a 70-es évek világát, azaz a gyerekkoromat idézi fel bennem ez a terítő, főleg, hogy egy kicsit rá is segítettem a nektarinokkal.





A restaurálás alatt álló zsúrkocsim is retró, bár most, hogy ikeás antik pácot kapott, határozottan jobban fest. Közel már a végkifejlet! Rövidesen készen mutatom, de elképesztően kevés időm van mostanában a  " művészettel " foglalkozni!





A pillangóvirágok is a gyerekkoromat jelentik, és most végre nekem is van, mert elfér! Magasabbak nálam, és virágoznak ezerrel.





Ha már a természetnél tartunk, bemutatom a szomszéd "kőszáli" kecskéit, kedvenc tartózkodási helyük a téglarakás.






Ezt a kis levendulás hímzést már mutattam, ahogy ráérek, azonnal rádolgozom egy szalvétatartóra, de úgy látszik, nem bírtam elviselni, hogy fehér, és muszáj volt teával összekenni. Vakuval meg anélkül is lefotóztam, mintha nem is ugyanaz lenne.



Szilvás lepény sütés előtt. Sütés után már nem sikerült lefényképezni :D



Na, megint sikerült minden tücsköt-bogarat összehordanom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése