2015. augusztus 28., péntek

Rovigno

...volt az idei nyaralásunk célállomása, és mint minden valamirevaló megszállott, én is úgy gondoltam a hosszú autóútra, mint sok-sok, kötéssel töltött boldog órára. Egy gombolyag bambuszfonalat vittem magammal, amelyből Muzsinak kellett tesztkendőt kötnöm. Azt hiszem, a bambuszfonalnak köszönhetem, hogy beválogatott, és örültem, mert szerettem volna még nyár végére valami "éppenhogycsak" kendőt kötni.

Az út a menetrendszerű szombati dugó miatt a kívánatosnál jóval hosszabbra nyúlt, a végére már, horribile dictu, a kötést is meguntam, igaz, hogy be is sötétedett.

Minden nap haladtam egy keveset, közben pedig egyre jobban aggódtam, mire is lesz elég a tízdekás gombóc, mert az alapméretnél valamivel nagyobbra törekedtem. De még mielőtt teljesen elöntött volna a kétségbeesés, Márti barátnőm - az a bizonyos türelmes - hazatérésünk után kisegített egy kis maradékkal. Történetesen együtt rendeltük a fonalat...

A végeredmény egy teljesen barátságos méretű kendő, amely alapanyagának köszönhetően kicsit se meleg, így leginkább dekorációként szolgál. Mióta elkészült, folyton ezt hordom, bőven ki lehet még használni a visszatért nyáridőben. A fonal szépen kiadja a csipkemintát, és meglepően jól tartja a blokkolást, jó szívvel ajánlom efféle nyári darabokhoz.




Alize Bamboo Fine, 124 gramm
3,5-es kötőtű
További részletek a Ravelry-n


9 megjegyzés:

  1. Beautiful crochet, someday I will learn to crochet.
    Beautiful picture of the water.

    Blessings
    Catherine

    VálaszTörlés
  2. Nagyon látványos, szép munka (csúszós bambuszt autóban?!) - na és az utolsó kép is...!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bármit, bárhol! Viccen kívül, semmi gond nem volt vele. Talán mert a tű is bambusz volt...;)
      Az meg ott Rovinj, ahogy ráépült a tengerre. Egy kék kendő jobban passzolt volna, de lesz olyan is :)

      Törlés
  3. Tehát ez a csoda tulajdonképpen nekem köszönhető. :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az én szerepem a történetben úgyszólván elhanyagolható :D
      (Én kérek elnézést...)

      Törlés
  4. Na, jó! Egyezzünk ki döntetlenben. :-)

    VálaszTörlés